Szegedi hotelek

 

Magyarország déli részén található a cca 200.000 lakosú város, amely a Tisza partján fekszik, nagy múltú gazdasági és kulturális központ, egyetemi város. Első hiteles említése (III. Béla király oklevelében) 1183-ból származik. A település több mint 750 évvel ezelőtt, a tatárjárás után kővárat és városi rangot kapott. A tiszai nagyárvíz 1879. március 12-én elmosta az akkor 70 000 lakosú települést. Magyar és külföldi adományokból 5 év alatt modern nagyvárossá épült. A Dóm téren, a Fogadalmi-templom előtt az 1930-as évektől rendezik a Szegedi Szabadtéri Játékokat, amely ma is a város legfontosabb kulturális programja (júliusban és augusztusban). A környező épületekben egyetemi intézmények, püspöki székház és Hittudományi Akadémia működik. A város legrégebbi műemléke a Dömötör-torony, ami egy XII. századi templom tornya, ma keresztelőkápolna. A szerb templom 1778-ra készült el, a helyi rácok rendelésére. A Kárász-ház 1845-ben épült klasszicista stílusban, erkélyéről mondta Kossuth Lajos utolsó magyarországi beszédét 1849. július 12-én. A Havi Boldogasszony-templom Árpád-kori templom helyére épült a XV. században.

Szeged híres szülötte többek között Juhász Gyula költő és Huszka Jenő zeneszerző. A város egyetemén dolgozta ki a C-vitamin előállításának korszerű módját Szent-Györgyi Albert, Nobel-díjas professzor. Természeti érdekesség a Füvészkert, a Vadaspark, a közeli Fehér-tó és a Sas-ér.

 

Hotel Novotel Szeged****

 

  • Hotel Novotel Szeged
  • Hotel Novotel Szeged
  • Hotel Novotel Szeged
  • Hotel Novotel Szeged
  • Hotel Novotel Szeged
  • Hotel Novotel Szeged

 

Cím: H-6721 Szeged, Maros u. 1.
Elhelyezkedés: A szálloda a Tisza folyó partján a városközpontban épült.
Szobák: A kettő és háromágyas szobák mindegyikében megtalálható a fürdőszoba, hajszárító, sat TV, telefon, mini bár, széf, internet csatlakozó és a légkondicionáló.
Szolgáltatások: Magyaros és nemzetközi ételeket kínáló étterem, kávézó terasz, lobby bár, konferencia terem, szuvenír shop, pénzváltó, mosoda, üzleti sarok, szauna, szolárium, jacuzzi, masszázs. A gépkocsiknak zárt parkoló biztosított.
Sport: A közelben vízi sportlehetőségek.
Ellátás: büfé reggeli és vacsora.
Ajánljuk: felnőtt csoportok, egyéni vendégek, wellness, üzleti és konferencia utasok részére.

 

Hunguest Hotel Forrás***

 

  • Hunguest Hotel Forrás
  • Hunguest Hotel Forrás
  • Hunguest Hotel Forrás
  • Hunguest Hotel Forrás
  • Hunguest Hotel Forrás
  • Hunguest Hotel Forrás

 

Cím: H-6726 Szeged, Szent-Györgyi A. u. 16-24.
Elhelyezkedés: A szálloda a Tisza folyó partján található, közel a városközponthoz.
Szobák: A kettő és háromágyas szobák és apartmanok mindegyikében megtalálható a fürdőszoba, sat TV, telefon, mini bár, némelyikben légkondicionáló. Néhány szoba manzárdszoba.
Szolgáltatások: Magyaros és nemzetközi ételeket kínáló étterem, kávézó terasz, drink bár, üzleti sarok, konferencia terem, mosoda, medence, fodrászat, szauna, masszázs. A gépkocsiknak zárt parkoló biztosított. A szálloda közvetlen kapcsolatban áll a termál spa gyógy-központtal.
Sport: tenisz, biciklikölcsönző, fitneszterem, játszótér.
Ellátás: büfé reggeli és vacsora.
Ajánljuk: diák és felnőtt csoportok, egyéni vendégek, wellness és konferencia utasok részére.

 

Tisza Hotel ***

 

  • Hotel Tisza
  • Hotel Tisza
  • Hotel Tisza
  • Hotel Tisza
  • Hotel Tisza
  • Hotel Tisza

 

Cím: H-6720 Szeged, Széchenyi tér 3.
Elhelyezkedés: A szálloda a belváros szívében, Szeged főterén - a Széchenyi téren -  egy 120 éves műemlék értékű épületben, korabeli hangulatot idéző miliőben kínál kényelmes szállást, és reprezentatív rendezvénytermeket Szegeden.
Szobák alapfelszerelése (kivéve a standardot): íróasztal, továbbá saját fürdőszoba káddal és hajszárítóval, sat TV, minihűtő, direkt hívásos telefon, Cardo matrac, klíma berendezés, és korlátlan Wifi internet szolgálja vendégeink kényelmét.
Apartmanok: franciaágyas hálószoba + nappaliban 2 személyes kihúzható kanapé.
Nászutas lakosztály: az első emeleti 2 fős Nászutas Lakosztály a szálloda egyik legszebb apartmanja. A korabeli atmoszférájú lakosztályban, az alapfelszereltség mellett - koloniál stílbútorozású hálófülke és jacuzzi kádas fürdőszoba szolgálja vendégeink kényelmét.
Családi apartman: tágas és kényelmes, két hálószobával rendelkező családi apartmanunk a földszinten található, és 6 fő elhelyezésére alkalmas. Az egyik hálóban franciaágy és egy kihúzható 2 személyes kanapé található, a másik hálóban kihúzható kanapé 2 személyre.
Superior szoba: a szobákba babaágy behelyezhető, így kisgyerekes családok számára is kényelmes.
Classic szoba: modern bútorozás, káddal vagy zuhanyzóval felszerelt saját fürdőszoba. Kis gyermekes családok számára is alkalmas 3 éves korig.
Standard szoba: 2 - 3 - 4 fő elhelyezésére alkalmasak. Modern bútorozás, tusolókabin és toalett, sat TV, korlátlan WIFI Internet.
Szolgáltatások: drink bár / kávézó, retro diszkó, rendezvényszervezés, ingyenes safe használat, csomagmegőrzés, transzferszolgáltatás, internet, Wifi hálózat. Jól felszerelt konferencia termekkel rendelkezik. Fizetős parkolási lehetőség a szálloda udvarán.
Sport és Wellness: A szálloda közvetlen közelében található az Anna Gyógy- és Wellness Fürdő, Feeling Wellness Center, Napfényfürdő Aquapolis.
Ellátás: svédasztalos reggeli, menü vacsora.
Ajánljuk: felnőtt csoportos és egyéni vendégeknek, üzleti és konferencia utasoknak.

 

Tisza SPORT Hotel

 

  • Hotel Tisza Sport
  • Hotel Tisza Sport
  • Hotel Tisza Sport
  • Hotel Tisza Sport
  • Hotel Tisza Sport
  • Hotel Tisza Sport

 

Cím: H-6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert u. 42.
Elhelyezkedés: Távol a város zajától, mégis közel a belvároshoz, zöldövezeti, csendes kertvárosi környezetben található, 200 méterre a "Napfényfürdő" Aquapolistól.  
Elhelyezkedés: Távol a város zajától, mégis közel a belvároshoz, zöldövezeti, csendes kertvárosi környezetben található, 200 méterre a "Napfényfürdő" Aquapolistól.  
Szobák:
Superior: modern bútorozás, sat TV, hűtő, fürdőszoba, biomatrac, klíma, erkély, WIFI.
Classic: modern bútorozás, sat TV, hűtő, fürdőszoba, Cardo biomatrac, klíma, erkély, WIFI.
Standard: egyszerű bútorozású 4 külön ágyas szoba, zuhanyozós fürdőszoba, erkély.
Apartman: 4 főre, Modern bútorozás, sat TV, hűtő, fürdőszoba, klíma, Cardo biomatrac, erkély.
Szolgáltatások: ingyenes Wifi használat a szállodában, akadálymentesített bejáró, kerthelyiség, napozóágyakkal, játszótér. Szauna, masszázs és egyéb wellness szolgáltatások a hoteltől 200 m-re található Napfényfürdő Aquapolisban. Parkolás a hotel előtt ingyenes, zárt garázsban térítéses.
Sport: konditerem ingyenes használata, tenisz, ping-pong, kézilabda, futball, tollaslabda.
Ellátás: svédasztalos reggeli, menü vacsora.
Ajánljuk: diák és felnőtt csoportoknak, egyéni és wellness vendégeknek.