Éttermek, gasztronómia

 

Gerbeaud Cukrászda

 

  • Gerbeaud cukrászda, Budapest
  • Gerbeaud cukrászda, Budapest
  • Gerbeaud cukrászda, Budapest
  • Gerbeaud cukrászda, Budapest
  • Gerbeaud cukrászda, Budapest
  • Gerbeaud cukrászda, Budapest

 

A Gerbeaud-legenda Kugler Henrikkel kezdődik, aki egy soproni cukrászcsalád harmadik nemzedékét képviselte. Tanuló és vándoréveiben tizenegy városban, köztük Párizsban gyarapította szakmai ismereteit. 1858-ban alapította meg cukrászatát a mai József nádor-téren. A korabeli sajtó a megnyitás évében így írt róla: "Máris sok előkelő társaságot fogad ízléses szalonjában, hol a kitűnőleg szolgáltatott chinai és orosz théán kívül a theasütemények egy különös nemével Pesten a legjobb fagylaltot lehet enni." Ez a nevezetes fagylalt nyáron az üzlet előtt, az utca kövezetére állított asztaloknál volt fogyasztható. Pesten először!

Kugler Henrik 1870-ben áttette székhelyét a mai Vörösmarty térre, amivel az akkori "város közepébe" került. Kugler habos, csokoládés kávéja, különleges likőrjei, valamint cukor-bonbonjai vonzották a közönséget. A Kugler-torták és mignonok nagyon keresettek voltak, ezeket nála csomagoltak először papírtálcára. Kugler neve évtizedekkel halála után is megőrizte vonzerejét, gondoljunk csak József Attila Kedves Jocó! című versére: "De szeretnék gazdag lenni, ..., S öt forintér kuglert venni.". A mignon a magyar fővárosban ugyanis átkeresztelődött itteni meghonosítója nevére. Kugler Henrik 1882-ben Párizsban ismerte meg Gerbeaud Emilt, s mivel utóda, akinek átadhatta volna addigra elhíresült cukrászdája vezetését, nem volt, két év múlva Budapestre hívta őt, mint leendő üzlettársát. A Gerbeaud több mint 150 éve jelenti azt, amit cukrászatnak, cukrászdának hívunk. Világhírnevét annak is köszönheti, hogy kreatív cukrászai a tradíció ápolása mellett mindig új termékekkel, süteményekkel lepik meg a vendégeket.

A cukrászok generációról generációra adják át a tudást, értő kezek vezetik azt a sok-sok tanulót, akik minden évben ebből az igazi műhelyből indíthatják életüket. Műhely. Talán az egyik legjobb szó a Gerbeaud-ra. Egy profi csapat, ahol értik és értékelik egymás munkáját. Filozófiájuk lényege, hogy kizárólag kiváló minőségű friss, alapanyagokból kézműves jelleggel dolgoznak. Céljuk, hogy egyedi, esztétikus, hazánkban ritkaságnak számító süteményeket is kínáljon vendégeinknek a tradicionális magyar termékek mellett. Törekszünk arra is, hogy a gazdag múlttal rendelkező magyar cukrászat ízeit és termékeit újjáélesszük és modern formába öntsük a mai ízlésnek és alapanyagoknak megfelelően. Az újítások nem jelentik szakmai múlt elvetését, sőt abból építkezünk a jövőnek. Az új technológiák, alapanyagok, eszközök, formák, felszerelések, gépek alkalmazása azonban elengedhetetlen. Desszertjeinkkel az összes érzékszervet szeretnénk kényeztetni. A süteményeknél is nagyon fontos az első impresszió, így nem csak kulináris, hanem esztétikai élményt is kívánunk termékeinkkel nyújtani.

A Gerbeaud Cukrászda kínálatában a klasszikus Dobos torta, Esterházy torta és Gerbeaud szelet mellett, olyan kulináris gyönyöröket okozó termékeket is kínálunk a pultban, mint a Narancsos-karamell, a Royal csokoládé vagy a könnyed Bazsalikomos-citrom. Az örökké megújulni tudó klasszikusként alkotunk, új izgalmas készítményeket melyek megfelelnek a mai ízlésnek, könnyedek és elegánsak is.

Merünk édeset álmodni!

 

Halászbástya Étterem és Terasz

 

  • Gerbeaud cukrászda, Budapest
  • Gerbeaud cukrászda, Budapest
  • Gerbeaud cukrászda, Budapest
  • Gerbeaud cukrászda, Budapest
  • Gerbeaud cukrászda, Budapest
  • Gerbeaud cukrászda, Budapest

 

After few years of the restorations Restaurant „Halászbástya” has re-opened its doors to the public on  September 23rd, 2010. It is open year-round with a variety of services. The main entrance to the restaurant is located at the right-hand side of the structure, behind the Matthias Church. Gests enter the restaurant by passing through a beautiful wrought-iron gate. The establishment offers comfortable seating for all together 120 guests. To the right of the entrance, in the central section of the building, the Knight Hall (Lovagterem) features a round, expandable table to seat parties of 10-25 guests, so we recommend this solution for bigger groups of gests. Tables for two, located on the second floor, are perfect for romantic dinners. On the ground floor, tables are available for parties of 4-6 and offer a private setting. All of our tables offer a view of the astonishing Budapest panorama.

The highest observation terrace of the Fisherman’s Bastion there are two terraces: one is the „Margaréta Terrace”. It can be accessed through a stairway inside the restaurant or through the external main staircase of the Bastion. Here, visitors can admire the full panorama while sipping their drinks (mulled wine, hot chocolate, tea or rum punch in winter; or chilled refreshments in summer). The terrace is fitted with free-standing outdoor gas heaters in winter. Smoking is allowed on the Margaréta Terrace.

The „Danube Terrace” is open from the spring through the autumn, from 10.00 a.m. until 10.00 p.m. daily, offering hot meals, too. The stunning views of Parliament, the Pest rooftops and the dome of the Basilica all make for an unforgettable experience. Every afternoon, guests can sit back and relax to the tunes of a Gypsy band playing international and Hungarian favorites, helping visitors to experience the full relaxation and forget all of the hectic rush of everyday life. The Tower Room, Budapest’s highest venue offering a full-round panoramic view, offers exclusive dining for 10-12 people.

Wireless broadband internet access is available in the entire restaurant, making our establishment the perfect choice for business lunches or afternoon meetings as well. Restaurant „Halászbástya” is not only one of the restaurants, but such a unique atmosphere difficult to describe – you simply must experience it yourselves, to become the part of the magic, which is happening here. To those who ask us about this place, we have short answer: There are only few places on the world like this...

 

Kaltenberg Sörház és Étterem

 

  • Kaltenberg Sörház és Étterem
  • Kaltenberg Sörház és Étterem
  • Kaltenberg Sörház és Étterem
  • Kaltenberg Sörház és Étterem
  • Kaltenberg Sörház és Étterem
  • Kaltenberg Sörház és Étterem

 

A Kaltenberg étterem mai helyén a 19. században kaszárnya működött. Az épület később dohánygyár lett, a pincéje pedig hosszú évekre raktár. 30 évvel ezelőtt éledt újjá a ház, ekkor alakították ki a mai vendéglőt, amely napjainkra akár 360 vendég befogadására is alkalmas.

Állandó étlapunk gazdag választékán felül hetente megújuló különlegességeket és bajor licenc alapján helyben főzött organikus sört, kiváló borokat kínálunk vendégeinknek. A jó hangulatról esténként 18 órától 3 tagú zenekar gondoskodik. Kedves vendégeink kényelmét légkondicionálás és őrzött buszparkoló szolgálja. Angol, német, igény szerint orosz nyelvű étlap áll rendelkezésre. Különtermeink kiválóan alkalmasak családi és üzleti zártkörű rendezvények lebonyolítására. Hagyományos technológiával, tartósítószer-mentes sört készít 26 éve Somogyi József & Somogyi Péter sörmesterek a Kaltenberg Sörházban.

2 óra ingyenes parkolást biztosítunk vendégeinknek az Üllői út és Köztelek utca sarkán levő zárt parkolóban, az éttermi számla felmutatása ellenében.

A vendég elégedettsége mindenek előtt... Ez a jelmondatunk és mindent megteszünk érte!

 

Klauzál Étterem és Kávézó

 

  • Klauzál Café, Budapest
  • Klauzál Café, Budapest
  • Klauzál Café, Budapest
  • Klauzál Café, Budapest
  • Klauzál Café, Budapest
  • Klauzál Café, Budapest

 

Ha a reggeli napsütésben egy kis teraszon kortyolnád el a napindító kávédat vagy a téli hidegben egy testet és szívet melengető teára vágysz…
Ha egy finom, házias és kiadós ebédre van szükséged egy hangulatos helyen…
Ha este megkívánsz egy pohár bort/ sört és mellé az otthoni ízeket idéző vacsorát…

…akkor a Klauzál Café a Te helyed!

Mert itt mindet megtalálsz egy helyen: hangulatos, családisa környezetet, házias ízeket, remek kiszolgálást! Egyszerű kávézóként születtünk, ahol kellemes környezetben, korrekt árakon szürcsölhette el mindenki a reggeli, ebéd utáni vagy éppen esti kávéját. Sokan látogattak minket, s mivel számunkra kifejezetten fontos a közvetlen légkör, a vendégekkel való beszélgetés, így hamar kiderült, hogy nem csak egy jó feketére, de egy házias ebédre is sok vendégünk szívesen betérne. Így kialakítottuk déli menünket, ahol a leveseket nem csészében, hanem az otthon hangulatát idéző „szeddmagad” levesestálból kínáltuk, a főételeknél pedig 2-3 alternatívából is lehetett választani. 2013-ban úgy gondoltuk, ideje megújulni. A növekvő vendégkör nem csupán területbeli növekedést kívánt, de meghosszabbítottuk a nyitva tartásunkat, s immár nem csupán egy jó reggelire vagy ebédre, hanem vacsorára is szeretettel várunk mindenkit. 2013-ban már 2 helyiséggel, egy kibővült nyári terasszal, de ugyanazzal a családias légkörrel és házias ételekkel kedveskedünk vendégeinknek, mint hajdanán. A Klauzál Café remek helyszín születésnapokhoz, csapatépítőkhöz vagy céges rendezvényekhez is!

Ha a belváros szívében egy igazán hangulatos helyre vágysz, ami még mindig az otthon ízeit idézi, akkor látogass meg minket a Klauzál utcában!

 

Márványmenyasszony étterem

 

  • Márványmenyasszony étterem
  • Márványmenyasszony étterem
  • Márványmenyasszony étterem
  • Márványmenyasszony étterem
  • Márványmenyasszony étterem
  • Márványmenyasszony étterem

 

A Márványmenyasszony vendéglő történetét a XVII. század fordulójáig vezethetjük vissza. Krisztinaváros egyik legnépszerűbb szórakozóhelye volt. Pesten, de Budán is egyre kevesebb az árnyas fák tövében meghúzódó kis vendéglő. A Márványmenyasszony 1793 óta a hajdani Buda romantikáját őrzi. A vadgesztenyefák árnyékában száz éve is ugyanígy mulattak, mint ma és a 97-ben felújított vendéglő a régi vendéglátói hagyományokat szeretné folytatni!

Nagyterem  A 30 férőhelyes, polgári, magyaros jellegű terem, mely hangulatában igazodik az itt előadott világhírű cigányzenéhez és látványos folklór műsorhoz.

Krisztina különterem  A 75 fős, elegáns, festett üvegablakos termet esküvőre, keresztelőre, születésnapra, incentív rendezvényekre ajánljuk.

Művésztanya különterem  A 65 fős terem bohém jellege osztálytalálkozók, bankettek számára biztosít kötetlen hangulatot. Szükség esetén az ehhez kapcsolódó Grill terasz is igénybe vehető.

Szegi borozó  A téglaboltozatú helyiség kiváló egy borkóstolós, mulatós vacsorához. Egy 20 fős és egy 70 fős részre tagozódik. Kívánságra a folklór műsor itt is megtekinthető.

Billiárd szalon  Az étterem utcai bejáratától jobbra, a muskátlis kerten áthaladva található, angol klubok hangulatát idéző billiárd szalonunk.

Kert  A 230 fős belső kert egyedülálló hangulatát az ódon gesztenyefánknak köszönheti, mely a meleg nyári napokon hűs árnyékával kellemes klímát biztosít egy jó ebéd elfogyasztásának idejére. Tavasztól őszig külön színpadunkon látható folklór műsor, cigányzene kíséretében.

Grill terasz  A nagykert feletti teraszon grill partikat szervezünk helyszíni sütéssel, igény szerint a vendégek bevonásával is. Külföldi csoportoknak, céges rendezvényekre ajánljuk a Paprika Tv sztár séfjével az interaktív főzőtanfolyamot.

Muskátlis kert  20 fős, muskátlis kis kertünk az egyéni vendégek kedvence nyáridőben.

 

Mátyás Pince Restaurant

 

  • Mátyás Pince Étterem
  • Mátyás Pince Étterem
  • Mátyás Pince Étterem
  • Mátyás Pince Étterem
  • Mátyás Pince Étterem
  • Mátyás Pince Étterem

 

A 110 éves Mátyás Pince Étterem, Budapest egyik leggazdagabb múltú étterme. Egy hely, ahol a múlt és a jelen találkozik: történelmet idéző belső tér modern konyhatechnológiával! A Mátyás Pince Étterem Budapest egyik leggazdagabb múltú étterme, mely 1904 óta várja az igényes vendéglátásra vágyó vendégeket. Azonban az elmúlt 4 évben újjászületett! Az épület számos, nagyszabású felújításon esett át, a 21. század elvárásainak megfelelően, a történelmi értékek megtartása mellett. Modern gépészeti és konyhatechnológia, megújult portál és fogadótér, vendég- és minőségközpontú szakmai vezetés, valamint minőségi vendéglátó eszközök. Az étterem vezetősége minden nap – megújuló energiával és egy felkészült, barátságos csapattal – azon fáradozik, hogy megfeleljen a hazai és a külföldi vendégek által támasztott követelményeknek. Közel 300 fő befogadására alkalmas, - mely 4 különböző teremben oszlik el -, s különböző programokkal: élő cigányzenével és folklór műsorral várja régi és új vendégeit. Emellett kiválóan alkalmas céges ebédek/vacsorák, konferenciákat, kongresszusokat követő díszétkezések, partnertalálkozók, karácsonyi partik, esküvők és családi összejövetelek helyszínének is.

Söröző (ültetve: 50 fő)  Az étterem legelső, egyben legrégebbi terme, mely nyitás óta, több mint 100 éve fogadja vendégeit Mátyás király életét megjelenítő freskókkal és festett ólomüveg ablakokkal díszítve. Elszeparált boxos elrendezéssel rendelkezik, melyet ajánlunk családi vagy baráti vacsorákra, megbeszélésekre.

Zene terem (ültetve: 130 fő)  Az étterem legnagyobb befogadó képességű helyisége, ahol a kiépített színpad lehetővé teszi, hogy étkezés közben minden kedves vendég élvezhesse folklór előadásainkat, operett műsorunkat, valamint - a minden este hallható - Lakatos Vilmos és cigányzenekarának élő műsorát.

Jubileum terem (ültetve: 55 fő)  Kisebb rendezvények lebonyolítására alkalmas. Közvetlenül a Zene terem mellett található, néhány lépcsővel és egy boltívvel elválasztva, így innen is kiválóan láthatóak a színpadunkon megjelenő színvonalas műsorok. A terem két oldalán boxok találhatóak, a terem közepén hosszú asztaloknál tudjuk leültetni vendégeinket.

Halász terem (ültetve: 40 fő)  Csendesebb, diszkrétebb családi találkozók, üzleti megbeszélések, büféasztalos rendezvények ideális helyszíne. A nevében is rejlő, egyedi mennyezet dekorációval díszített Halász terem az étterem hátsó részén elszeparáltan található, így zártkörű eseményekre, borvacsorákra, borkóstolókra, sajtótájékoztatókra egyaránt alkalmas. 

 

Borkatakomba Étterem

 

  • Borkatakomba étterem, Budapest
  • Borkatakomba étterem, Budapest
  • Borkatakomba étterem, Budapest
  • Borkatakomba étterem, Budapest
  • Borkatakomba étterem, Budapest

 

A budafoki pincerendszer több ágból álló egykori borpincéjében létesült a Borkatakomba Étterem, amely Budafok  legnagyobb múlttal rendelkező étterme. Több is mint étterem: egy kicsit étterem, egy kicsit színház… 

Ebéd vagy vacsora program választása esetén ajánljuk a fogások felszolgálása közötti időben, autentikus néptánc, vagy vidám folklorisztikus program bemutatását. A műsor rövid betekintést nyújt a magyar néptánc és népviselet változatos tradícióiba. Célunk, hogy a magyar konyhaművészet remekeit megismertessük az ide látogató külföldi vendégekkel. Az est folyamán lelkes vendégeink közreműködhetnek a főfogás egy tipikusan tájjellegű alapanyagokból (libamáj, hagyma, szalonna, piros paprika és tarhonya) összeállított köretének elkészítésében. A vendégeket prímásunk, Balázs József és négytagú cigányzenekara szórakoztatja. Az Állami Népi Együttesben is fellépő művészek repertoárja a hagyományos magyar nótáktól, a chansonokon és operákon át, a klasszikus komolyzenéig terjed. Örömmel játsszák a vendégek szülőföldjének dallamait is, ezzel garantálva a feledhetetlen hangulatot. Az itt töltött idő legszebb pillanatait megörökítjük. E fotót egy üveg budafoki bor címkéjében Vendégeink magukkal is vihetik.

Színházterem  Éttermünk központi terme, ahol esténként Balázs József cigányzenekarának kíséretében 20 óra 30 perces kezdettel külön a Borkatakomba számára kialakított koreográfiával folklór műsor kerül bemutatásra.

Lovagterem  A különteremként is működő helység falain különleges hordófenekeket, egy jeles budafoki gyűjtemény féltett darabjait csodálhatjuk meg. Zártkörű családi- és céges rendezvények kedvelt helyszíne.

Csárdaterem  Az egykori fogadók hangulatát idéző teremben, belekóstolhatunk abba is, hogy hogyan mulattak a régmúlt időkben, s megmutathatjuk, hogyan tesszük mindezt ma… Kis létszámú családi- és céges rendezvények ideális helyszíne.

Hordósor  Mintha testközelből néznénk a borászat és történelem kincseit… és valóban úgy is tehetünk, hiszen eredeti, hatalmas hordók belsejében, gyertyafény mellett költhetjük el vacsoránkat…

 

Citadella Panoráma Étterem

 

  • Citadella Panoráma Étterem
  • Citadella Panoráma Étterem
  • Citadella Panoráma Étterem
  • Citadella Panoráma Étterem
  • Citadella Panoráma Étterem
  • Citadella Panoráma Étterem

 

Budapest nevezetessége a Duna partján emelkedő Gellérthegy tetején 1854-ben épült Citadella, melynek falairól nyílik a legszebb kilátás a fővárosra. Az ódon épületben lévő étterem történelmi hangulatát méteres boltozatos falak, korhű fegyverek adják. Budapest legszebb panorámájú éttermében pazar környezetben romantikázhat párjával vagy kápráztathatja el üzleti partnereit a magyar csúcsgasztronómia remekeivel. Visszahozni a régi korok ízeit, barangolni egy kicsit a Kárpát-medence tájain, belekóstolni a vidék konyháiba– erről szól a Panoráma Étterem konyhája. Mindez társul a modernitás iránti elkötelezettséggel: a legnemesebb alapanyagokból, a 21. század technológiáját felhasználva készülnek itt az ételkülönlegességek. A magyar és nemzetközi konyha remekeit nyolc különböző hangulatú, 15-250 fős teremben akár 500 fő fogyaszthatja egyszerre. Egyedülálló a 'Börtönudvar' terem, amely 250 fő befogadására is alkalmas. Csoportok részére kedvezményes menü ajánlatokat kínálunk. Esténként népi zenekar szórakoztatja a közönséget, folklór műsor megrendelhető.

 

Columbus Étterem és Pub

 

  • Columbus Étterem és Pub
  • Columbus Étterem és Pub
  • Columbus Étterem és Pub
  • Columbus Étterem és Pub
  • Columbus Étterem és Pub
  • Columbus Étterem és Pub

 

A Columbus Hajó a város szívében, a pesti Duna-part legszebb részén horgonyoz, az Erzsébet-híd és a Lánchíd között. Termei rugalmasan kihasználhatóak különböző létszámú és témájú rendezvények esetén is. Az üvegfalú, panorámás, 160 fő befogadására képes  Santa Maria rendezvényteremhez közvetlenül csatlakozó 80 fős terasz tavasztól áll a vendégek rendelkezésére. A hajó másik oldalán található a három részből álló pub, ahol 150 főnek tudunk kényelmesen ülőhelyet biztosítani, s mely fölött található az állóhajó Panoráma Terasza. Fedezze fel a Columbus Hajó egyedi hangulatát és a csodálatos panoráma nyújtotta életérzést.

Jó helyen jár, nálunk a sör mindig friss és hideg, a hazai borok legjavát kóstolhatja, és étlapunkon biztosan talál kedvére valót. Fedezze fel a Columbus Hajó egyedi hangulata és a csodálatos panoráma nyújtotta életérzést. Szórakozzon zenei klubunkban, találkozzon kedves ismerőseivel, üzleti partnereivel a Pubban, élvezze a gyönyörű kilátást teraszainkon. Gondoljon ránk családi és céges rendezvényei szervezésekor, hiszen rugalmasan alakítható tereink, színvonalas szolgáltatásaink és készséges személyzetünk a biztosíték, hogy vendégei elégedetten távoznak, és szívesen emlékeznek a nálunk töltött felejthetetlen pillanatokra.

Santa Maria terem  Az üvegfalú, full panorámás rendezvénytermünk nagyobb létszámú rendezvények lebonyolításához optimális. A terem légkondicionálóval ellátott, télen természetesen fűthető.

Nina terem  A pub oldalon található különterem ideális helyszíne lehet családi összejöveteleknek, kisebb létszámú céges vacsoráknak, szemináriumoknak. A pub felső szintje (Nina terem és vendégtér) alkalmas 80-100 fős céges rendezvények, nagyobb baráti összejövetelek lebonyolítására.

Pinta terem  A pub alatt található ez a hangulatos különterem, mely a kerek hajó ablakoknak és a pub hangulatot idéző berendezésének köszönhetően igazi kuriózumnak számít. Kártya partiknak, legénybúcsúknak, karaoke buliknak a helyszíne, de akár a kedvenc focicsapatuk meccsét is végignézhetik a haverokkal egy jó pofa sör mellett.